Ismét a világ legfenntarthatóbban működő vállalata lett a Schneider Electric

Date:

Share post:

A Schneider Electric az első helyre került a Corporate Knights által összeállított, a legfenntarthatóbban működő vállalkozásokat bemutató százas toplistán. A vállalat az első olyan cég, amelyik duplázni tudott, hiszen 2021-ben egyszer már megszerezte ezt a pozíciót. A Schneider Electric 14. alkalommal szerepel a listán, hétszer pedig bejutott a legjobb tíz közé is, ami rekordnak számít az elektromos berendezéseket gyártók között. 

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat első helyen végzett idén a Corporate Knights által összeállított, a legfenntarthatóbban működő cégeket bemutató Global 100-as listán. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Schneider Electric egyedülálló módon kétszer érdemelte ki az elismerést, hiszen korábban, 2021-ben már vezette a rangsort, amelyre a tőzsdén jegyzett, legalább egymilliárd dolláros éves árbevételt elérő cégek közül választják ki a fenntarthatóság szempontjából legjobban teljesítőket. Ez az egyedülálló eredmény kiemeli a társaság régóta meglévő elkötelezettségét és holisztikus megközelítését a lehető legjobb környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) teljesítmény elérése érdekében. 

„A fenntarthatóság már évek óta a Schneider Electric tevékenységének középpontjában áll. Egy jövőformáló cég számára ez több mint egy vállalati cél, ez a hajtóerő, amely meghatározza üzleti döntéseinket és inspirálja munkatársainkat. Az, hogy második alkalommal nyertük el a Corporate Knights által odaítélt, a világ legfenntarthatóbb vállalata címet más, kulcsfontosságú ESG elismerések mellett, az általunk kifejtett értékes, hosszú távú, pozitív hatásról tanúskodik” – mondta el Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.  

A vállalat idei első helyezése tükrözi a cég vezető szerepét a fenntartható fejlődési gyakorlatok terén, például a vezetők és igazgatósági tagok körében a nemi sokszínűséget, valamint elismeri az energiahatékonyságot, az elektrifikációt és a szén-dioxid-mentesítést elősegítő innovatív megoldásait. 

A Schneider Electric emellett kiváló pontszámot kapott az energiafogyasztásának és szén-dioxid-kibocsátásának az üzleti növekedéstől való függetlenítésére tett erőfeszítéseiért, valamint a fenntartható kutatásba és fejlesztésbe történt erőteljes befektetéseiért. A Corporate Knights értékelésében kiemelte a vezetői anyagi ösztönzők és a Schneider Electric fenntarthatósági teljesítménye, valamint ESG-értékelései közötti összefüggéseket is.

A kanadai Corporate Knights média- és kutatócég által összeállított éves Global 100 index az erőforrásokkal, alkalmazottakkal, beszállítókkal, befektetésekkel és fenntartható bevételekkel kapcsolatos, nyilvánosan közzétett adatokon alapul. A Global 100 módszertana fix és változó kulcsfontosságú teljesítménymutatókat használ a vállalatok rangsorolásához. A Schneider Electric idén már sorban a 14. éve szerepel a listán, és hétszer került be az első 10-be, ami rekordnak számít az elektromos berendezéseket gyártók között.

A két esztendő – 2021 és 2025 –, amelyekben a társaság elnyerte a világ legfenntarthatóbban működő vállalata címet, egybeesik az ötéves Schneider Sustainability Impact program kezdetével és végével. Ez a program a vállalat 2025 végéig megfogalmazott ESG-célkitűzéseinek előrehaladását méri, és segít abban, hogy továbbra is a globális és helyi ambícióinak megvalósítására összpontosítson.

 

 

Kép forrása:Schneider Electric



spot_img

Related articles

Megnövelt pontosság a norelem új pozícionáló rendszerrel 

A szabványos alkatrészek és rendszerek vezető szállítójaként ismert norelem öt új pozícionáló rendszercsaládot dobott a piacra. A körasztalokat,...

Így csökkenthetik négy lépésben a cégek higiéniai karbonlábnyomukat

A fenntarthatóság egyre fontosabb szerepet játszik az üzleti sikerben. Az egyik terület, ahol a vállalkozások – legyenek azok...

Még zöldebbek lehetnek épületeink a Schneider Electric és a One Click LCA együttműködésével

Az épületek fenntarthatósági és energiahatékonysági szempontok szerint történő utólagos átalakításával akár négyötödével is csökkenthetjük szén-dioxid-kibocsátásunkat. A Schneider Electric...

Új logisztikai vezető a Schneider Electric gyöngyösi gyárában

A Schneider Electric gyöngyösi gyárában 2024. november elejétől Soltész Nikolett felel a logisztikai feladatokért. Az újonnan kinevezett ellátási...